Blog image

A 182/2024. (VII.8.) Kormányrendelet módosítja a munkaerőpiacra lépők szocho-kedvezményének szabályait.
A módosítás lényege, hogy egyrészt kevesebben lesznek jogosultak a kedvezményre, másrészt a kedvezmény érvényesítésének időszaka megfeleződik.

Jogosultság feltétele

A szocho-törvény 11. §-a alapján eddig annak vizsgálata során, hogy valaki munkaerőpiacra lépőnek minősül-e, a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 275 napot kellett figyelembe venni, hogy volt-e ebben az időszakban max. 92 nap jogviszonya.
2024. augusztus 1-jétől az minősül munkaerőpiacra lépőnek, aki a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 365 napon belül legfeljebb 92 napig rendelkezett jogviszonnyal. Ez azt eredményezi, hogy mivel hosszabb időszakban kell vizsgálni, hogy dolgozott-e max. 92 napot, így kevesebben fognak a feltételnek megfelelni.
A korábban a NAV által kiadott kedvezményre jogosító igazolásokat a változás nem érinti.

Kedvezményes időszak

A szocho-törvény 11. § (2) bekezdése szerint a munkaerőpiacra lépők kedvezménye a foglalkoztatás első két évében bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér után számított szocho összege, a foglalkoztatás harmadik évében pedig a számított szocho 50%-a.
2024. augusztus 1-jétől az érvényesítési időszak megfeleződik. A foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér után számított szocho összegének 100%-ával azonos a kedvezmény, majd azt követő 6 hónapban pedig a számított szocho 50%-a.

A kormányrendelet szabályait a 2024. augusztus 1-jétől létesített munkaviszony esetében kell alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a munkaviszony kezdete 2024. augusztus 1-jét megelőző időpont, akkor az érvényesítési időszak továbbra is a szocho-törvényben meghatározott 2+1 év. Az új szabályt csak akkor kell alkalmazni, ha a munkaviszony kezdete 2024. augusztus 1. vagy azt követő időpont.


A kormányrendelet csak a szocho szabályait módosítja, de a kisvállalati adóra (kivára) nem tér ki. Emiatt a kisvállalati adókedvezmény továbbra is 2 évig 100%-os, a harmadik évben 50%-os mértékkel érvényesíthető akkor is, ha a kedvezményezett foglalkoztatás kezdete 2024. augusztus 1. vagy azt követő időpont.

A változás nem érinti a szocho-törvény 12. §-a szerinti három vagy több gyermeket nevelő munkaerőpiacra lépő nők után érvényesíthető adókedvezményt.

A Forint-Soft bérprogramokba még a jogszabály hatályba lépése előtt bekerül az eset kezelése. Az érvényesítési időszakot a bérprogramjaink a belépés dátumát ellenőrizve fogják kezelni, külön jelölést nem igényel.